Képes beszámoló a november jubileumi kirándulásról

A Vándorkedv szakosztály 2005. ősze óta szervez közös kirándulásokat. Évente hatot; hármat tavasszal és hármat ősszel. Így jutottunk el mostanra a 75. kiránduláshoz. A jubileumi utat a Budai-hegységben jártuk végig, szikláról sziklára.
A hűvösvölgyi villamos "Nagyhíd" megállójánál találkoztunk, majd nekivágtunk az első sziklának, ami a villamosmegállóból is látszott már. Ennek ellenére sikerült kisebb tévesztéssel eljutni az Apáthy-sziklához. Néha a házak között vezető út a legnehezebb!
Az Apáthy-sziklánál már ragyogó kilátás várt bennünket, igaz, az időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk egész nap!
A következő szikla a Kőkapu névre hallgató hatalmas átjáró, pár száz méterre az előzőtől. Innen hosszabb gyaloglással jutottunk az Árpád-kilátóhoz, ahol már érezhető volt a kiváló kirándulóidő hatása, sokan voltunk a hegyek között.
Itt irányt váltottunk, Nyugatra fordultunk. Hamarosan előttünk állt az Oroszlán-szikla jellegzetes tömbje. Meghallgattuk keletkezésének csöppet sem szokványos történetét: majd' 100 évvel ezelőtt egy természetes, oroszlánra hasonlító sziklából Markup Béla szobrász faragott oroszlánt. Sajnos, mára a fejéből nem sok maradt...
Hosszú gyaloglás után értük el a Virágos-nyerget, ahol megebédeltünk. Innen 180 fokos fordulattal Kelet felé indultunk, és hamarosan a Hármashatár-hegy tetején voltunk. Az elmúlt évben épített gömbkilátóból csodáltuk ismét a panorámát, és az intenzív paplanernyős légi bemutatót. Utunk a 65-ös busz végállomásáig tartott, ahonnan gyorsan visszaértünk Szentimrevárosba.
A jubileumi kiránduláson 23-an vettünk részt! Élveztük a november közepén már ajándéknak tekinthető időt, és a jó társaságot.

Lejegyezte: Török Tamás

Galéria: