SZINT'12 tábori logo-pályázat

LOGÓPÁLYÁZAT

a 2012-es Szent Imre Nagytáborhoz

 

Idén újra lesz Szent Imre Nagytábor, július 26. és 29. között. Plébániánk életében négyévente kerül sor erre a közösséggé kovácsoló, hatalmas élményeket adó eseményre.

 

A szervezők pályázatot hirdetnek a tábor logójának elkészítésére.

 

Biztatunk mindenkit, hogy a tábor mottója alapján ötleteljen, gondolkozzon. Így már most hordozhatjuk magunkban a Nagytábort, lelkileg is készülődhetünk a nyáron ránk váró közös élményre.

A logónak jelentős szerepe lesz: meg fog jelenni a táborral kapcsolatos hirdetményeken, a Plébánia és a Szentimrevárosi Egyesület honlapján, újságokban és a táborban is, nagyméretű molinón. Jelkép lesz, később pedig emlékeztető.

A pályázatokkal szembeni elvárások, feltételek

 

1. Tartalmi elvárások:

A logó rajzi megfogalmazása tükrözze

  • a táborozás mint közösségi együttlét lelkületét
  • a tábor mottóját, melyet ez a bibliai idézet foglal össze:

„Jöjjetek és lássátok meg!” (Jn 1,39)

2. Technikai elvárások:

A pályaműveket A4 méretű, lehetőleg színes rajzban kell elkészíteni és beadni. Figyelembe kell venni, hogy a logó megjelenítése 4x6 cm-es kicsinyítésben is jól látható, értelmezhető legyen. A pályaműveket zárt borítékban kérjük leadni a Plébánia Irodában. A borítékra rá kell írni a pályázó nevét és elérhetőségét, valamint a "Szent Imre Nagytábor – Logópályázat" megnevezést. A rajzokra ne írjunk semmilyen nevet.

Beadási határidő: 2012. április 10.

A pályaműveket értékelő háromfős zsűrit Kató Ágota vezeti.

Minden pályamű megtekinthető lesz a Plébánia honlapján, ehhez a pályázók automatikusan hozzájárulásukat adják.

Kíváncsian és örömmel várjuk a logóterveket!

Táborszervezők

Érvényesség: 
2012. március 6., kedd - 2012. április 10., kedd