SZIE Bál - Történet

 

MeghívóProgramJegyek Krónika

A SZIE 1993, februárjában a József Attila Gimnázium dísztermében tartotta első "hagyományos" bálját. A bál nyitótánccal kezdődött, utána a Kék Duna keringő hangjaival indult a tánc. A klasszikus zene mellett a Latin-amerikai táncok szerepeltek a műsoron, a rock and rollt a Hoax együttes játszotta. A bál menetét a Muzsikás együttes magyar táncháza szakította meg. A folyosó asztalain szendvicsek sorakoztak, valamint a vendégek által hozott házi sütemények és italok. 1993. októberében került sor a második SZIE bál megrendezésére hasonló körülmények között.

1994 novemberében nagymértékben megváltozott a bál jellege azáltal, hogy a helyszínt áthelyeztük a Gellért Fürdő csarnokába. E kényszerű döntés, amely egy gazdasági igazgató "elfelejtett" ígéretéből származott, később rendkívül szerencsésnek bizonyult. Egyrészt a fürdőcsarnok szecessziós belső tere, színes üvegmennyezete, szökőkútja, fehér márvány szobrai, óriás vörös oszlopai impozáns háttérül szolgáltak klasszikus bálunknak. Másrészt a helyszín belső elrendezése, ahol három nagy terem (egy téglalap, egy kör, valamint egy másik téglalap) szinte egyetlen óriás teret alkot, lehetővé tette, hogy több résztvevő, egy helyen együtt szórakozzon.


A Gellért fürdő gyönyörű szecessziós csarnoka.
Az erkélyről jó kilátás nyílik a tánctérre.

A bál programjában is történtek újítások, amelyek ettől fogva hozzá tartoztak a SZIE báli hagyományaihoz. A bál megnyitása előtt tánctanár vezetésével táncoktatást szerveztünk a körán érkező érdeklődőknek. Az új rock and roll zenekar a szentimrevárosi Márki Ferenc vezette Nutrockers lett. Egyre több közös tánc: skót, görög, country, madison került a programra. Játékokat szerveztünk, melyek fő célja volt, hogy megteremtsük a "lekérés" és az "ismeretlenek felkérésének" hagyományát.

Kezdetben, a helyszínre való tekintettel 300 főben korlátoztuk a résztvevők számát, a Gellért Szállóban már 700-800 személyes bálokat szervezünk. (Egyik évben véletlenül elértük a 900 főt, de ez a létszám még a Gellértben is túl soknak bizonyult).


A tánctér mellett a büféasztalok körül lehetőség nyílik a pihenésre, beszélgetésre,
mindenféle finomsággal való töltekezésre.

Az 1994-es bálhoz találtok ki az "első bálozók intézményét". A korábbi katolikus bálokon a nyitótáncot általában ugyanazon baráti kör tagjaiból toborzott csapat tanulta és mutatta be. 1994-ben viszont úgy határoztunk, hogy a nyitótánc szolgáljon mindenkor a legfiatalabb bálozók felnőtt társasági életbe történő belépésének ünnepélyes pillanatául. Így kora ősztől a 16-18 éveseknek heti rendszerességgel tánciskolát tartottunk a Szent Imre házban. Itt elsajátíthatták a bálok néhány alapvető táncát: bécsi és angol keringőt, polkát, tangót, rock and rollt, cha-cha-chát, sambát, rumbát tanítottunk. A tanfolyam második részében tanulták be a SZIE bál nyitótáncát. Így 1994. óta minden bált az első bálozók nyitnak meg 8 órakor. Táncuk után nevüket felolvassuk és báli emléklapot kapnak.


A 2001-es bál nyitótáncosai

Köszönetnyilvánítás

Az 1991. évi farsangi bált Monostori Eszter, Túrócziné Pesty Ágnes, Bayer Róbert és Csányi Tamás szervezte. 1992. végén a bál rendezésére a választmány felkérte Csányi Tamást és Stróbl Erzsébetet. Azóta is ők ketten a bál szervezői. [2002-ben a főszervezői szerepet Gilyén Péter vállalta el.] A bál hangosításában Gianone Péter, Hergár Péter, Hillier Dániel, Kostka Ferenc, Mészáros Gergely, Pataki György vállalt szerepet. A zene keverésében segített Gianone András és Péter, Gilyén Péter, Hergár Péter, Hillier Dániel, Kostka Ferenc, Kozák Olivér, Lassó András, Lengyel Balázs, Mészáros Gergely, Pataki György, Salacz Ágoston, Szabó Miklós, Szűcs Attila, Varjú Árpád. A bál előtti tánctanítást öt alkalommal Mészáros Ottó tánctanár, később pedig Gáti Orsolya, Lassó András, Nagy Csilla és Stróbl Katalin tartotta. Az első bálozókkal 1994-1997-ig és 1999-ben Stróbl Erzsébet és Szűcs Attila, 1998-ban Mészáros Ottó, 2000-ben Lassó András és Nagy Csilla, 2001-ben Meggyes Anna foglalkozott. A teljes zenei anyag CD-re vitelét Hillier Dániel és Mészáros Gergely, számítógépre vitelét pedig Stéger Barna és Varjú Árpád vitte végbe. A báli cserkésztáncok összefogója Hamada Gabriella volt. A bál alatti játékok és párkeresők kiötlői és kivitelezői Batral Gabriella, Gianone András és Péter, Kozák Olivér, Pataki György, Salacz Ágoston, Szűcs Attila és Varjú Árpád. Köszönetünket kell még kifejezni Kemenes Gábor atyának, akinek az ingyen rendelkezésünkre bocsátott hangosító berendezéseivel szogláltattuk a zenét az első bálokon. A berendezések fuvarozását Göncz Gyula és Gianone András végezte. Köszönjük még a SZIE azon választmányi tagjainak a segítségét is, akik a bál ideje alatt kapuügyeletet vállaltak, valamint mindazoknak a segítőkészségét, akik a helyszínen egy-egy váratlan probléma elhárításában segédkeztek.

Stróbl Erzsébet

Forrás: Szentimrevárosi Egyesület - Az első 10 év története. Szerkesztette: Márialigeti Károly, Meszéna Zsolt, Szuhaj Eszter. 2003.

 

MeghívóProgramJegyekKrónika
E-mail: sziebal[kukac]gmail.com